A pécsi Konfuciusz Intézet 2019-ben nyelvvizsgaközponttá vált lehetőséget nyújtva diákjainak a Kínai Népköztársaság hivatalos kínai nyelvi vizsgájának tételére. A HSK (Hanyu Shuiping Kaoshi 汉语水平考试, Kínai Szintfelmérő Vizsga), amelyet nem kínai anyanyelvűek számára dolgoztak ki és tartanak meg Kínában és a világ számos országában évente több alkalommal.
Ha eddig érdekelt, de nem volt rá lehetőséged, most itt az alkalom!
A Chinese Proficiency Test (HSK) (Hanyu Shuiping Kaoshi 汉语水平考试) egy nemzetközileg egységesen elismert és elfogadott írásbeli nyelvvizsga, amelyet a Kínai Népköztársaság a nem kínai anyanyelvűek számára dolgozott ki. Ennek szóbeli párja a HSKK nyelvvizsga. Akárcsak angolból és/vagy németből, kínaiból is javasolt nyelvvizsgát tenni, mivel ez a későbbiekben biztosítékot ad a nyelvtudásról, amely egy esetleges megpályázott pozíció elnyeréséhez nagyban hozzá tud segíteni.
Idén első alkalommal került sor kínai nyelvvizsgára itt Pécsett, amely a pécsi Konfuciusz Intézet szervezésében valósult meg. A december 1-én tartott vizsgát hosszú készülődés, diákjaink szorgalmas tanulása, valamint tanáraink odaadó munkája előzte meg, a heti rendszerességgel tartott szakkörök mellé plusz felkészítő órákat iktattunk be a biztos siker elérése érdekében.
Kedves Érdeklődők,
Elérhető a 2017-2018 tavaszi féléves campus kredites kurzusok órarendje.
Kedves Érdeklődők,
Elérhető a 2017-2018 őszi féléves campus kredites kurzusok órarendje.