Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály, a Pécsi Tudományegyetem és a PTE ETK HKO Konfuciusz Intézete közös szervezésében megvalósuló „Egészségtudomány közérthetően” előadássorozat ez évi utolsó előadására, melynek keretein belül oktatónk, Dr. Csütörtöki Krisztina a „Hagyományos Kínai Orvoslás a XXI. században” témával foglalkozik.
Az 5. holdhónap 5. napja, azaz a Sárkányhajó Fesztivál idén június 25-ödikére esik. Intézetünk egy nappal később 06.26-adikán péntek délután hozza közelebb az ünnepet a pécsi érdeklődőknek.
Az INTERNATIONAL SEASONS rendezvénysorozat célja, hogy a Pécsi Tudományegyetemen tanuló külföldi hallgatók országát és kultúráját megismertesse a hazai közönséggel. Ezen előadássorozat során került megrendezésre a ’Kína Nap’, melynek keretein belül színes előadásokkal és teakóstolóval vártuk az érdeklődőket.