Mi is az a HKO?

A Hagyományos Kínai Orvoslás (HKO) egy teljes gyógyító rendszer, akárcsak a nyugati orvostudomány. Több ezer éves hagyományokra tekint vissza ez a gyógyítás, mely ősi szövegeken alapuló, de folyamatosan fejlődő tudásanyagát a kínai és nyugati szakemberek elméleti  és klinikai kutatásaival támasztják ma már alá. Így napjainkra világszerte elfogadott tudományos alapokon nyugvó gyógyító rendszerré vált.

Ha nyugati orvosi szemmel elemezzük egy hagyományos kínai orvos tevékenységét, diagnózis felállítását, azt látjuk, hogy a kínai orvos az adott betegnek a betegségére adott általános és speciális élettani és pszichológiai válaszát méri fel, majd ehhez igazítja terápiáját. A HKO-nál a gyógyítás középpontjában nem a betegség, hanem a beteg áll. A diagnózis felállításánál a tünetek mellett figyelembe veszik az alkatot, az életkörülményeket, környezeti tényezőket, külső és belső – klimatikus és emocionális tényezőket.

A HKO legismertebb terápiás módszere az akupunktúra, azonban korántsem merülnek ki ezzel ennek a tudománynak a lehetőségei. Pácienseik számára kínálnak gyógynövény terápiás, kínai masszázsterápiás, légzés és mozgásterápiás kezelési lehetőségeket, valamint betegeiket életmód vezetési és diétás tanácsokkal is ellátják. A kezelések e széles spektruma lehetővé teszi, hogy a HKO a betegségek kezelése mellett, prevenciós, rehabilitációs lehetőségeket is tudjon nyújtani.

A diagnózis felállítás során ismertté váló egyéni diszharmónia modell alapján választ az orvos a betege számára leginkább megfelelő terápiás módszert, és látja el életvezetési és étkezési tanácsokkal.